Sansui AU-717 / AU-919 – a japán izomerősítők aranykora

Két fekete óriás abból az időből, amikor az erősítő még nem egy szolgáltatáscsomag, hanem komoly mérnöki szerkezet volt

Van az a pillanat, amikor az ember meglát egy régi Sansui erősítőt, és már a bekapcsolás előtt sejti, hogy itt valami komoly dolog következik.

A matt fekete előlap, a súlyos forgatógombok, a határozottan kattanó kapcsolók és az egész készülékből áradó ipari fegyelem nem akar kedveskedni. Nincs fényjáték, nincs kijelzőerdő, nincs látványos ígéret. Az AU-717 és az AU-919 egyszerűen ott áll, és a puszta jelenlétével közli: Engem nem egy szezonra terveztek.

A hetvenes évek végén a japán hifiipar olyan versenyben volt, amely ma már szinte elképzelhetetlen. A nagy gyártók nemcsak egymást próbálták felülmúlni, hanem saját korábbi konstrukcióikat is. Több teljesítmény, alacsonyabb torzítás, gyorsabb áramkörök, komolyabb tápegységek és egyre precízebb phono fokozatok kerültek a készülékekbe.

A Sansui ebben az időszakban nem egyszerűen résztvevő volt. Az egyik meghatározó szereplővé vált.

Az AU-717 és az AU-919 ennek a mérnöki korszaknak két különösen fontos emléke. Nem teljesen egyforma filozófiát képviselnek, és nem is egyszerűen ugyanannak az erősítőnek két teljesítményváltozatai. Az egyik a klasszikus, masszív Sansui-gondolkodás kiforrott képviselője. A másik már egy technológiai demonstráció, amellyel a gyártó meg akarta mutatni, meddig képes elmenni.

Amikor Japán meghódította a hifi világát

A hetvenes évek második felére a japán gyártók már nem olcsó alternatívát jelentettek az európai és amerikai készülékek mellett. Sok területen ők diktálták a tempót.

A Pioneer, Kenwood, Yamaha, Sony, Technics, Luxman és Sansui mérnökei egyre komolyabb integrált erősítőket készítettek. A wattok száma természetesen fontos volt, de a verseny nem állt meg a teljesítménynél. Katalógusokban és műszaki leírásokban megjelent a frekvenciaátvitel, a csillapítási tényező, a jel-zaj viszony, a tranziens torzítás és a felfutási idő is.

Az AU-717 1977-ben került a nemzetközi piacokra, és lényegében a japán belpiacos AU-707 exportváltozatának tekinthető. Az AU-919 egy évvel később érkezett, a japán AU-D907 nemzetközi megfelelőjeként, már a Sansui második generációs "07" fejlesztéseinek csúcsán.

Ezek az erősítők abból az időszakból származnak, amikor a tömeg, az anyaghasználat és a belső felépítés még közvetlenül jelezte, mennyire komolyan vett egy gyártó egy adott modellt.

Az AU-717 nettó tömege körülbelül 17,8 kilogramm, az AU-919-é pedig már 21,4 kilogramm. Ez nem öncélú súly. A méretes tápegységek, a nagy hűtőfelületek, az árnyékolások, a robusztus mechanika és a különálló áramköri egységek mind hozzátesznek.

Sansui AU-717 – az erő és az arányérzék találkozása

Az AU-717 első pillantásra is tekintélyt parancsoló készülék, de nem akar mindenáron hivalkodni. Az előlapja sűrűn beépített, mégis logikus. Minden kezelőszervnek feladata van, és szinte semmi nincs rajta pusztán díszítésként.

A gyári specifikáció szerint csatornánként 85 watt teljesítményt ad le 8 ohmos terhelésen, mindkét csatornát egyszerre hajtva, 20 Hz és 20 kHz között, legfeljebb 0,025 százalékos teljes harmonikus torzítás mellett. A végerősítő rész egywattos mérési frekvenciaátvitele 0 Hz-től 200 kHz-ig terjed a megadott tűrésen belül.

Papíron ezek ma talán nem tűnnek meghökkentő adatoknak. A gyakorlatban azonban az AU-717 nem egyszerűen egy 85 wattos erősítő.

A két hálózati transzformátorra épülő tápegység, a különálló teljesítményerősítő-panelek és a komoly energiatartalék olyan stabilitást adnak neki, amely miatt sokkal nagyobb készülék benyomását kelti. A kapcsolás első fokozatában kettős FET dolgozik, ezt áramdifferenciál-meghajtás és háromfokozatú Darlington-kapcsolású kimeneti rész követi. A Sansui külön figyelmet fordított a hőmérsékleti stabilitásra és a nagyfrekvenciás viselkedésre is.

Ez az a fajta konstrukció, amelynél a teljesítményt nemcsak hallani, hanem szinte fizikailag érezni lehet. A mélytartomány határozott, a megszólalás testes, a dinamika pedig nem omlik össze az első komolyabb dobütésnél.

Az AU-717 ugyanakkor nem egy durva erőgép. Egy jó műszaki állapotú példány gyors, tiszta, kontrollált és meglepően kulturált tud lenni. Korabeli mérésekben a névleges adatánál nagyobb teljesítményt is leadott, modern hangsugárzókkal pedig ma is meggyőző basszuskontrollra és jelentős hangerőtartalékra képes.

Nem a tipikus "meleg vintage hang"

A régi Sansui erősítőkre gyakran automatikusan ráhúzzák a "meleg, lágy, analóg hang" jelzőket. Ez azonban az AU-717 esetében túlzott leegyszerűsítés.

Valóban van benne testesség és súly. Nem vékony, nem steril, és nem akar minden részletet éles reflektorfénybe állítani. De nem is lomha vagy ködös. Sokkal inkább határozott, ritmikus és összefüggő.

A basszusa nemcsak nagy, hanem jól követhető. A középtartomány sűrű és természetes, az énekhangnak van teste. A magas tartomány nem olyan látványosan csillogó, mint néhány későbbi vagy modernebb konstrukciónál, de hosszabb távon éppen emiatt lehet kellemesen hallgatható.

Az AU-717 nem elemezni akarja a zenét. Inkább megfogja, összerendezi és lendületbe hozza.

Rockon, blueson, funkon és nagyobb zenekari felvételeken különösen könnyű megérteni, miért lett ennyire keresett modell. Van benne erő, de nem csak az erőről szól.

Sansui AU-919 – amikor a mérnökök már a határokat keresték

Az AU-919 külsőre ugyanabból a családból érkezett, belül azonban jóval összetettebb és ambiciózusabb konstrukció.

A névleges teljesítménye csatornánként 100 watt 8 ohmon. A Sansui ezt 10 Hz és 20 kHz közötti tartományban, mindkét csatorna egyidejű meghajtásával és legfeljebb 0,008 százalékos teljes harmonikus torzítással adta meg. A készülék csillapítási tényezője 100, a gyári felfutási idő 0,5 mikroszekundum, a jelzett jelváltozási sebesség pedig 200 V/µs.

Az igazán látványos adat azonban a végerősítő rész egywattos frekvenciaátvitele: a gyári dokumentáció szerint egyenfeszültségtől 500 kHz-ig terjedt a megadott tűrésen belül.

Ezt természetesen nem azért készítették, mert bárki fél megahertzes zenét szeretett volna hallgatni. A rendkívül széles sávszélesség a gyors tranziens viselkedést, a kis fázistolást és a visszacsatolt erősítő stabil működését szolgálta a hallható tartományban.

A Sansui az AU-919-ben alkalmazta a Diamond Differential DC, röviden DD/DC áramkört. A megoldás célja a nyílthurkú erősítés javítása, a szükséges visszacsatolás csökkentése és a tranziens intermodulációs torzítás mérséklése volt. A gyári leírás külön foglalkozik a nagy áramigényű fokozatok meghajtásával és a dinamikus viselkedéssel. Ez már nem egyszerűen egy nagyobb AU-717.

Az AU-919 annak a bizonyítéka, hogy a Sansui ekkor már laboratóriumi pontosságot, nagy sebességet és komoly terhelhetőséget próbált egyetlen integrált erősítőben egyesíteni.

A phono fokozat, amely önmagában is komoly szerkezet

A hetvenes évek végén a lemezjátszó-bemenet még nem egy olcsón hozzáadott extra volt. A komolyabb erősítőknél a phono rész a teljes konstrukció egyik legfontosabb egységének számított.

Az AU-717 hagyományos mozgómágneses, vagyis MM hangszedőkhöz készült phono bemenetet kínál 2,5 millivoltos érzékenységgel és 47 kiloohmos bemeneti impedanciával.

Az AU-919 ennél tovább ment. Külön MC head amp fokozatot kapott az alacsony kimenetű mozgótekercses hangszedőkhöz, miközben a hagyományos MM hangszedőket is fogadta. Az MC bemenet érzékenysége 0,1 millivolt, impedanciája 10 ohm volt; az MM rész 2,5 millivoltos, 47 kiloohmos illesztést használt.

A Sansui itt nem egy kapcsolóval megfejelt alapfokozatot készített. A különálló MC erősítő, a precíz egyenáramú phono korrektor és az alacsony zajú FET-ek azt mutatják, hogy az AU-919-et valóban komoly analóg forrásokhoz tervezték. Egy megfelelően felújított példány phono része ma sem csak nosztalgikus érdekesség. Jó hangszedővel valódi értéke lehet egy rendszerben.

Hogyan szól az AU-919?

A 919 hangja általában kevésbé romantikus, mint amit egy fekete, hetvenes évekbeli Sansuitól elsőre várnánk. Gyorsabb, nyitottabb és tárgyilagosabb az AU-717-nél. A mélytartománya feszesebb, a sztereó tere pontosabb, a magas tartomány részletezőbb. A zenei rétegek között több levegőt hagy, és kevésbé kerekíti le a rosszabb felvételeket. Nem feltétlenül "szebb" hang ez. Inkább pontosabb.

Egy jól beállított AU-919 nem próbál mesterséges melegséget hozzáadni a felvételhez. Nagy teljesítmény mellett is tiszta és fegyelmezett marad, a basszust pedig inkább kontrollálja, mint feldúsítja. Korabeli reklámanyagaiban a Sansui is a kis tranziens torzítást, a sebességet és a semleges megszólalást állította a középpontba. Ez azonban azt is jelenti, hogy az AU-919 kevésbé elnéző. Egy gyenge forrás, rosszul beállított lemezjátszó vagy éles karakterű hangsugárzó hibáit könnyebben megmutatja.

Az AU-717 gyakrabban behúz a zenébe. Az AU-919 gyakrabban megmutatja, mi történik benne.

A választás tehát nem csak pénz vagy teljesítmény kérdése. Az AU-717 azoknak lehet jobb, akik erős, testes, hosszú távon is kellemes hangot keresnek, és nem akarják, hogy az erősítő minden felvételt darabokra szedjen.

Az AU-919 azoknak való, akik értékelik a sebességet, a kontrollt, a pontosabb térábrázolást és a komoly MC phono fokozatot. Viszont a 919 műszakilag jóval kényesebb szerkezet. A vásárlásánál és felújításánál ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.

A fekete előlap mögött ma már ötvenéves elektronika dolgozik

Ezeknek az erősítőknek a hírneve kiváló. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden eladó példány kiváló állapotban is van.

Az AU-717 egyik jól ismert problémája a gyárilag használt rögzítőragasztó öregedése. Az anyag idővel barnulhat, megkeményedhet, nedvességet vehet fel, és megtámadhatja a környezetében lévő ellenállások, diódák és kondenzátorok lábait. Gyakoriak az értékükből elmászó biztosító-ellenállások, az öregedő relék, a zajossá váló félvezetők és a kontaktproblémák is.

Az AU-919 esetében mindehhez társulnak az úgynevezett Black Flag kis kapacitású kondenzátorok. Ezek a nagy sebességű áramkörök frekvenciakompenzálásában vesznek részt, öregedésük pedig instabilitást vagy nagyfrekvenciás gerjedést okozhat. A típustól és panelváltozattól függően több ilyen alkatrész található a vezérlő-, meghajtó- és phono áramkörökben.

Itt nagyon fontos megérteni valamit: Az AU-919 felújítása nem egyszerű kondenzátorcsere.

A helyettesítő alkatrészek típusa, tűrése, hőmérsékleti viselkedése, beépítési módja és vezetékhossza is számíthat. Egy nagy sávszélességű erősítőben egy látszólag apró változtatás is befolyásolhatja a stabilitást. A beavatkozás után ellenőrizni kell a nyugalmi áramokat, az egyenfeszültségű munkapontokat, a tápegységeket, a védelmi áramkört és lehetőség szerint a nagyfrekvenciás viselkedést is. A gyári szervizutasítás több külön beállítási pontot ír elő a DD/DC fokozatokhoz.

Egy rosszul felújított AU-919 veszélyesebb vétel lehet, mint egy érintetlen, de öreg példány. A legnagyobb kárt ugyanis gyakran nem az idő, hanem a korábbi szakszerűtlen javítás okozza.

Mire figyelj vásárláskor?

Először is ne elégedj meg azzal, hogy az erősítő bekapcsol, a védelmi relé kattan, és mindkét csatornából kijön valamilyen hang.

Figyeld meg, mennyi idő után kapcsol ki a védelem. Egyformán szól-e a két oldal? Nem változik-e a hang bemelegedés után? Recsegnek-e a kapcsolók? Stabil-e a nyugalmi működés? Nincs-e búgás, szokatlan trafózaj vagy túlzott melegedés?

Az AU-919-nél különösen gyanús lehet a bizonytalan védelmi működés, a véletlenszerű csatornakiesés, a szokatlan melegedés vagy a már láthatóan átépített meghajtópanel.

Nézd meg a csavarfejeket és a belső állapotot is. Egy karcos előlap még nem tragédia. Egy össze-vissza forrasztott, nem megfelelő alkatrészekkel megtöltött belső viszont már sokkal komolyabb kérdés.

Ezeknél a modelleknél nemcsak készüléket vásárolsz. Előéletet is.

Melyik az igazi legenda?

Az AU-919 kétségtelenül fejlettebb konstrukció. Nagyobb, nehezebb, gyorsabb, összetettebb, és a phono része is komolyabb. Mérnöki szempontból a Sansui egyik legérdekesebb integrált erősítője. Mégsem biztos, hogy minden rendszerbe ez a jobb választás.

Az AU-717 egyszerűbb felépítése, robusztus karaktere és valamivel közvetlenebb zeneisége miatt sok ember számára szerethetőbb társ lehet. Kevésbé laboratóriumi, de ettől még távolról sem pontatlan. Inkább olyan erősítő, amely mögött folyamatosan érezni lehet a tartalékot.

A 717 egy kiválóan eltalált izomerősítő. A 919 egy mérnöki erődemonstráció. Mindkettő legenda, csak más okból.

Összegzés: amikor még volt súlya a teljesítménynek

A Sansui AU-717 és AU-919 nem azért érdekes ma, mert régiek. És nem is pusztán azért, mert nehezek, feketék és jól mutatnak egy vintage rendszerben.

Azért maradtak fontosak, mert egy olyan korszakból származnak, amikor a gyártók még komoly műszaki tartalommal próbálták megszerezni a vásárlók bizalmát. Nem egy új funkciót adtak a következő modellhez, hanem jobb tápegységet, kifinomultabb kapcsolást, nagyobb stabilitást és precízebb analóg fokozatokat.

Az AU-717 megmutatja, milyen az, amikor az erő, a zeneiség és a használhatóság jó arányban találkozik. Az AU-919 pedig azt, mi történik, amikor a mérnököknek megengedik, hogy egy kicsit túllépjenek az észszerűség határán.

Ezek az erősítők ma is képesek komoly zenei élményt adni. De csak akkor, ha nem pusztán működnek, hanem műszakilag valóban rendben vannak. Mert egy ötvenéves Sansui nem attól lesz legenda, hogy rajta van a típusszám. Hanem attól, hogy valaki megőrzi benne azt, amit annak idején a mérnökök megépítettek.

Szerző: Somogyi Norbert

Illusztráció: Octonano-Elektronika