A nagyméretű sztereó erősítők soha nem gyakoroltak igazán nagy hatást az Egyesült Királyságban, ez azonban nem akadályozta meg a nagy japán gyártókat képviselő importőröket abban, hogy időről időre kínálják ezeket a készülékeket. A Pioneer, a Marantz és a Kenwood egyaránt teljes értékű, "nehézsúlyú" gépekkel dicsekedhetett, amelyek csatornánkénti, akár több száz wattos teljesítményadatokat vonultattak fel – jóval meghaladva azt, amihez a brit audiofilek addig hozzászoktak. Ehhez a sorhoz csatlakozik a Sansui is, egy olyan márka, amelynek kínálatában mindig is megtalálhatók voltak a csúcskategóriás, robusztus modellek. Az itt látható 7070-es modell tipikus képviselője ennek az irányzatnak: 1976-ban mutatták be, és egészen 1978-ig szerepelt a katalógusban.

Egy a sok közül

A Sansui tudatosan úgy pozicionálta magát, mint kizárólag hifi-berendezések gyártására szakosodott vállalat. Ez éles ellentétben állt az olyan márkákkal, mint a Sony vagy a Technics, amelyek nagyobb vállalatcsoportok részeként a háztartási audiorendszerek mellett számos egyéb terméket is kínáltak. Ennek ellenére a Sansui exportkínálata figyelemre méltó volt: az 1976-os szezonban nem kevesebb mint 26 erősítőt, tunert és receivert tartalmazott, amelyek közül a 7070 csupán egy volt. Ehhez társult még kilenc hangsugárzó, kilencféle fejhallgató, öt lemezjátszó és négy kazettás magnó, így egyértelmű volt, hogy a Sansui komolyan gondolta a jelenlétét – még ha nem is minden modell volt elérhető az Egyesült Királyságban jelentősebb mennyiségben.

Mindezek közepette a 7070-es receivert közepes teljesítményű és közepes árkategóriájú készülékként jellemezték. Az első állítás mindenképpen helytálló volt: a 2×60 wattos teljesítményével a 7070 a legnagyobb modell (a 9090, tekintélyes 2×120 watttal) és a legkisebb (a mindössze 2×10 wattos 221) közé esett. Önmagában nézve azonban a 7070 egyáltalán nem tűnt középkategóriás modellnek. Fél méter széles előlapját csillogó kezelőszervek egész sora díszítette, valamint négy műszer (kettő a hangoláshoz, kettő a kimenő teljesítményhez) és egy hosszú, megvilágított skála. A maga 16,6 kilogrammjával nem számított könnyű darabnak sem, bár a 23,3 kilogrammos 9090 még ennél is masszívabb volt

Fent: A nagyméretű transzformátor és a lineáris tápegység (jobbra) látja el az MM / előerősítő / végerősítő fokozatot, valamint a hangszínszabályzó áramkört (középen), továbbá az AM/FM tunerpanelt is, amely zsinór- és fogaskerék-meghajtású, változtatható (hangoló) kondenzátort tartalmaz (bal alsó rész).

Az ilyen típusú, nagyméretű japán receivereket szinte kizárólag exportra gyártották, és többségük az Egyesült Államokban kötött ki. Ez a piaci fókusz azt eredményezte, hogy az olyan modellek formavilága, mint a Sansui 7070, néhány brit és európai vásárló számára már kissé elavultnak hatott – különösen azok számára, akik hozzászoktak Dieter Rams (Braun) és Jacob Jensen (B&O) munkáihoz. Ők ketten meghatározták a nagyméretű, modern, elegáns megjelenésű receiverek vizuális irányvonalát. Mindez azonban nem tükröződött a 7070 belső felépítésében: az alkalmazott áramkörök teljes mértékben megfeleltek a korszak műszaki trendjeinek. Különösen érdekesek voltak az egyenáram-csatolt végerősítők, amelyek komplementer kimeneti tranzisztorokat használtak. Ezekhez kifinomult védelmi rendszer társult, elektronikus áramkorlátozással és relével, amely komoly meghibásodás esetén megóvta a hangsugárzókat.

Dolby-előkészítés

Az FM tuner rész a Hitachi legújabb integrált áramköreit alkalmazta: egyet a KF-erősítőhöz (IF), egyet pedig a sztereó dekóderhez. Az előbbi öt egymás után kapcsolt kerámiaszűrővel együttműködve rendkívül pontos hangolást tett lehetővé, míg az utóbbi a PLL (fáziszárt hurok) elvét használta a lehető legjobb sztereó szétválasztás érdekében. Gondoltak a korábban tervezett Dolby FM adások dekódolására is. Mivel a rendszer pontos specifikációja még vita tárgyát képezte a 7070 tervezésekor, maga a dekóder külső egység lett volna. Mivel azonban a Dolby FM végül nem valósult meg az Egyesült Királyságban, ez a funkció okafogyottá vált. Sokkal hasznosabbnak bizonyult a gondosan megtervezett phono fokozat, amely ehhez a készüléktípushoz képest szokatlanul kifinomult volt: csatornánként három alacsony zajú tranzisztort használt, és külön, szűrt és stabilizált tápegységről kapta az ellátást.

További finomítás volt a Sansui "hármas hangszínszabályzója" (triple tone control), amely a mély és magas mellett egy külön szabályzót adott a középtartományhoz is. Kapcsolható loudness funkció is helyet kapott, így a felhasználó számos módon finomhangolhatta a hangzást. A 7070 receiver egy rendkívül összetett rendszer központi eleme is lehetett: akár két lemezjátszó, két magnó off-tape monitorozással és keresztmásolással, egy segédbemeneti forrás, egy külön szintszabályzóval ellátott mikrofon, valamint két pár hangsugárzó csatlakoztatását is lehetővé tette.

Egy rövid kitérőt követően a valóban óriási, két részből álló G-33000-rel (minden idők legnagyobb sztereó receiverével) a Sansui az 1980-as években is folytatta a teljes méretű receiverek gyártását az új G-700 sorozattal. Ezek a modellek közvetlenül a 9090–5050 szériát váltották le, a 7070 korszerű utódja pedig a G-6700 lett. Méretben és tömegben lényegében változatlan maradt, ugyanakkor valamivel nagyobb teljesítményt kínált (2×90 W), valamint néhány extra funkciót is kapott, például LED-es sávkijelzős teljesítménymérőket és elektronikus frekvenciakijelzést a tunerhez. Az összes öt G-700 modell specifikációjának fontos eleme volt a végerősítő fokozatokban a TID-re (Transient Intermodulation Distortion – tranziens intermodulációs torzítás) helyezett hangsúly – az adott korszak "divattorzítása".

Masszív sztereó

A Sansui 7070-et puszta mérete és csillogó megjelenése miatt lehetetlen nem észrevenni. Bekapcsolva, különféle színekben fénylő kijelzőivel igazi szemet gyönyörködtető látvány. Számomra kissé giccses hatású, de sokak számára még ma is ez jelenti az "igazi" hifit. Sőt, egy hosszabb hullámvölgy után ezek a monstrum receiverek – valamint az új, de retró stílusú megfelelőik – bizonyos körökben ismét divatba jöttek. Az sem vitatható, mennyire masszív benyomást keltenek: az egész készülék rendkívül stabilnak hat, azt az érzetet keltve, hogy a Sansui erősítője szinte örökké fog tartani.

Fent: Akár egy Las Vegas-i fényárban úszó látvány, a 7070 hatalmas AM/FM frekvenciaskálát egyesített jelszint- és hangolásrögzítést jelző műszerekkel, valamint két rendkívül pontos, 8 ohmra kalibrált teljesítménymérővel.

A beüzemelés egyszerű, mivel minden funkcióhoz külön aljzat tartozik, ráadásul mind szabványos RCA kivitelű, körülöttük bőséges hellyel a mai, vaskosabb kábelek számára is. A hangsugárzó-csatlakozók rugós szorítós kapcsok, amelyek kevésbé felhasználóbarát megoldást jelentenek, ugyanakkor jó kontaktust biztosítanak. Ha a hangsugárzó-kábelek 4 mm-es banándugóval vannak szerelve, könnyen készíthetők rövid átalakító "pigtail" vezetékek. A 7070 átfogó belső védelmi rendszerei lehetővé teszik, hogy drága vagy érzékeny hangsugárzókat is teljes nyugalommal használjunk vele.

Az FM tuner rész külön antennát igényel, és a legjobb eredmény érdekében kültéri FM antenna alkalmazása ajánlott. Ugyanakkor az érzékenység meglehetősen jó, ezért érdemes kísérletezni beltéri huzal- vagy dipólantennákkal is, ha megfelelő térerővel rendelkező környéken élünk. Ezeknél a nagyméretű japán receivereknél a kezelőszervek elrendezése szinte mindig hasonló, így a használat is ismerős és egyértelmű. A hangolási skála alsó részén található néhány extra vezérlő, ám ezek többnyire ritkán használt funkciók (felül- és aluláteresztő szűrők, –20 dB-es némítás, Dolby FM, zajtalan háttérhangolás stb.), így beállításuk után nyugodtan figyelmen kívül hagyhatók.

Forgó központ

A megszokott módon az összes fő jelforrás egyetlen forgó bemenetválasztóra került, így ha a lemezjátszó(k)ról a CD-lejátszóra szeretnénk váltani, végig kell tekerni az összes tuner sávon is. Új korában a készüléket rövidzárdugókkal szállították, hogy elkerüljék a hirtelen, hangos brummot abban az esetben, ha véletlenül egy üres lemezjátszó-bemenetet választottak ki – ezek igen hasznosak, és ha időközben elvesztek, könnyen pótolhatók.

A két apró, sárgás megvilágítású teljesítménymérő kellemes meglepetés, bár bevallom, nem tartoznak a kedvenceim közé. Bár folyamatos jelek mérésére, 8 ohmos terhelés mellett dicséretesen pontosak (lásd a PM laborjelentését), a műszerek dinamikája túlságosan lomha ahhoz, hogy valódi segítséget nyújtsanak a zenék gyorsan változó jellegű megszólalásainak követésében.

Tim meghallgatja

A 7070 külseje talán a modern audiofil termékek teljes ellentétének tűnik, a gyakorlatban azonban egészen tisztességesen szól. Minden hangszínszabályzóval és szűrővel (összesen hat darabbal) "semleges" állásban kiegyensúlyozott hangképet ad, mindössze egy enyhe mélykiemeléssel, amely egy kevésbé együttműködő hangsugárzó esetén kissé teltebbé teheti az alsó frekvenciatartományt. Maguk a hangszínszabályzók elég finoman működnek ahhoz, hogy valóban hasznosak legyenek (miért cserélnél hangszedőt vagy hangsugárzót, ha elég csak eltekerni egy gombot?), a loudness karakterisztika hatása pedig meglepően visszafogott – bár a HFN olvasói természetesen soha nem használnának ilyesmit. A Technics SU-V303-hoz hasonlóan [HFN, 2025. szeptember] az alsó (rumble) szűrő hatása hallhatóan egyértelmű, ami nem ideális megoldás, de ezt a funkciót modern forrásokkal amúgy is ritkán használják.

A teljesítményleadás meggyőző, és érzékeny, névlegesen 8 ohmos hangsugárzókkal a készülék könnyedén képes valósághű zenei intenzitást megszólaltatni. A határhoz közeledve a hang előbb összenyomottá válik, mielőtt komolyabb torzítás jelentkezne, így egyértelműen figyelmezteti a felhasználót, hogy a végerősítő elérte teljesítőképessége végét. Ennek köszönhetően mind a receiver, mind a hangsugárzók károsodása viszonylag könnyen elkerülhető.

Fent: A ferritantenna az AM-, valamint a 300/75 ohmos FM-antenna csatlakozásokhoz kapcsolódik. Két MM (mozgómágneses) bemenet található, amelyeket egy segédbemenet és három magnó/adapter hurok egészít ki (ezek közül az egyik 5 pólusú DIN csatlakozón is elérhető), míg az A/B hangsugárzó-kimenetek rugós szorítós kapcsokra kerültek. Figyelemre méltók a komplementer végerősítő tranzisztorok is: csatornánként egy-egy pár, a hátlapon elhelyezett, szabadon álló hűtőbordára szerelve. 

A Sade-féle "The Sweetest Taboo" (The Best Of Sade; EK 85287) meghallgatásakor azt tapasztaltam, hogy a 7070 erősítőként nagyon jól teljesít. Egyedül a kissé lomha és nehézkes basszus adott okot némi kritikára, amit a hangsugárzók áthelyezése valószínűleg mérsékelni tudna. Sade énekhangja is enyhén hátrébb helyezkedett el a térben más erősítőkhöz képest, amelyek jellemzően előrébb tolják a vokált. Mindezek ellenére a 7070 magával ragadó előadó: tipikusan olyan készülék, amellyel "végighallgatod az egész albumot".

Haydn B-dúr, 102. szimfóniájának Adagio tétele (Deutsche Grammophon 449 204-2) tökéletesen illett ehhez a nagydarab Sansui modellhez. A vonósok teltnek és gazdagnak szóltak, durvaság vagy szemcsézettség legkisebb nyoma nélkül. Ismét érzékelhető volt némi felső-középtartománybeli összemosódás, de ez nem volt olyan mértékű, hogy csökkentse a mű élvezetét. A Sansui 7070 különösen jól ragadja meg azt, amitől a zene élvezetes, és mindezt energiával és lendülettel adja vissza.

Végül nem tudtam ellenállni annak, hogy kipróbáljam az FM tuner részt is. A BBC Proms műsorát hallgatva a Radio 3-on kiderült, hogy a tuner kiválóan képes visszaadni a koncerttermi atmoszférát, nagy térszélességgel és mélységgel a hangképen belül. A 7070 MM/vonalbemeneteinek hangjához képest enyhén lágyabb karaktert mutatott, ami jellemzően lesimította az ütőhangszerek élét, anélkül – tegyük hozzá –, hogy rontotta volna az egyébként kiváló összképet. Ahhoz, hogy érdemben felülmúld a 7070 FM teljesítményét, egy különálló, fejlett konstrukciójú és nagyon jó minőségű tunert kellene beszerezni – ami tulajdonképpen pontosan az oka annak, hogy az ember eleve egy drága receivert vásárol.

Használt vásárlás

A készülék megjelenésével kapcsolatos fenntartásaim ellenére is bátran ajánlom, mint a kategória jó képviselőjét. Kívül hivalkodó, belül viszont egyértelműen kifinomult. Ahogy már említettem, ezek a nagy és drága receiverek soha nem voltak igazán elterjedtek az Egyesült Királyságban, a kontinentális Európában viszont népszerűbbek voltak, így ott nagyobb eséllyel lehet jó állapotú példányokra bukkanni – a mi tesztpéldányunk is onnan származott. Mind masszívan megépített, strapabíró készülékek; ne hagyd magad rábeszélni arra, hogy marokszámra kell kondenzátorokat cserélni bennük, mert ez ennél a modellnél rutinszerűen egyáltalán nem indokolt.

Fent: A Sansui 7070 hátulján található hűtőborda közeli felvétele.

Ami viszont valóban problémát okozhat, az a végerősítő fokozatok egyes pontjain alkalmazott, kis méretű ellenállások bizonyos típusa. Ezek az idő múlásával jelentősen megnövelhetik az ellenállásukat, ami a hibák széles skáláját idézheti elő: a gyenge kimeneti teljesítménytől kezdve a túlmelegedésen át egészen addig, hogy az egyik vagy mindkét csatornán egyáltalán nincs hang. Néhány egyszerű ellenőrzés gyorsan felfedi a hibás alkatrészeket. Egy másik gyakori gond a 7070 műszereinek és skáláinak egyenetlen megvilágítása. Ennek oka lehet kiégett izzó, de hasonló jelenséget okozhat az is, ha az izzófoglalatok érintkezői oxidálódnak, vagy a rugós feszítésük meggyengül. Ilyenkor az óvatos tisztítás és az érintkezők enyhe utánfeszítése jelenti az egyszerű megoldást. Végül ne feledkezzünk meg a szokásos nyugalmi áram (bias) beállításáról és a hangsugárzó-relé érintkezőiről sem. Az előbbi pontos beállítása és az utóbbi tisztítása elengedhetetlen a csúcsteljesítmény eléréséhez.

Hi-Fi News – összegzés

Ha eddig csak távolról csodáltad az 1970-es évek nagyméretű japán receivereit, akkor a Sansui 7070 mindenképpen megér egy alapos szemrevételezést és egy hosszabb meghallgatást. A gyakorlatban – hősies méretei ellenére – mégsem ez volt a korszak legnagyobb, sőt nem is a legerősebb modellje. Ennek ellenére a 7070 megjelenésében és képességeiben is meggyőző, és elegendő "izomerővel", valamint sokoldalúsággal rendelkezik ahhoz, hogy számos különálló erősítő- és tuner-kombinációval is felvegye a versenyt.

Hangminőség: 75%

Teszt: Tim Jarman
Labor: Paul Miller 

Forrás: www.hifinews.com